A volt amerikai elnök, Donald Trump július 16-án a Fox News reggeli műsorában kijelentette, hogy terve van az ukrajnai béke biztosítására. Kijelentéséhez azt is hozzáfűzte, hogy ha újra ő lesz az amerikai elnök, akkor a Fehér Házba való visszatérését követő napon, vagyis 24 órán belül megvalósítja a békét Ukrajnában. Az egykori elnök az interjúban először arról számolt be, hogy kiváló viszonyban van mind Volodimir Zelenszkij ukrán, mind Vlagyimir Putyin orosz államfővel. Kifejtette azon álláspontját is, hogy a jelenlegi amerikai elnök, Joe Biden nem mondhatja el magáról ugyanezt. Trump szerinte Biden egyébként sem képes „jól kezelni” a világ vezetőit. Arra a kérdésre, hogy pontosan hogyan is oldaná meg az orosz-ukrán konfliktust, Trump azt válaszolta, hogy Zelenszkijnek azt mondaná, hogy üljön le tárgyalni a békéről, és állapodjon meg az oroszokkal. Putyint pedig azzal fenyegetné meg, hogy ha nem állapodik meg az ukránokkal, akkor az Egyesült Államok az eddigieknél is több támogatást küld a kijevi vezetésnek. „Egy nap alatt meg fogom kötni az alkut. Egy nap alatt!” – hangoztatta a volt elnök (https://link.pulzus.eu/e27ld2uZ). A Pulzus applikációjában arról kérdeztük felhasználóinkat, hogy szerintük is olyan egyszerű lenne a béketeremtés Ukrajnában, mint ahogyan azt Donald Trump felvázolta. A megkérdezettek 17,6%-a azt a választ adta, hogy igen, minden az amerikai elnökön múlik. A többség, 73,4% azonban úgy gondolja, hogy a kérdésre nem a válasz, mert ennél jóval összetettebb ez az ügy. A 24.hu, hogy felmérje Trump kijelentésének valóságalapját, felkérte Kaiser Ferencet, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) biztonságpolitikai szakértőjét, egyetemi docensét, hogy értékelje és véleményezze mindezt (https://link.pulzus.eu/HXHtJz9t). A szakértő szerint: „Ezt a háborút senki nem tudja megállítani 24 óra alatt, még maga az orosz elnök sem.”. Még ha Vlagyimir Putyin parancsba is adná, hogy álljanak le, akkor is, amire végigmegy a parancsnoki láncon az utasítás, és mire eljut a frontvonalig, ott minden egyes katonáig, az is hosszabb időbe telne, mint 24 óra. Ráadásul a háború leállításához szükséges volna, hogy beinduljanak a komoly, érdemi tárgyalások a felek között, „de erre rövid távon nincs sok esély. (…) Csak ha végképp kifáradtak a háborúzó felek, akkor lehetséges, hogy megindulnak tárgyalások” – jelentette ki a biztonságpolitikai szakértő.
Neked mi a véleményed? Olyan egyszerű a béketeremtés Ukrajnában, mint ahogyan azt Donald Trump felvázolta?
Töltsd le a Pulzus alkalmazást, vegyél részt kutatásainkban, és megháláljuk! Válaszaidért kapott pulzus pontjaidat, értékes nyereményekre válthatod be!
Legyél Te is véleményvezér!
A PULZUS ® AZ APPLIKÁCIÓ LÉTREHOZÓINAK SZELLEMI TERMÉKE, A MÓDSZER ÉS AZ ALKALMAZÁSÁVAL LÉTREJÖTT ADATOK ÉS KÖVETKEZTETÉSEK JOGOSULATLAN FELHASZNÁLÁSA TÖRVÉNYSÉRTÉS.