Milliárdos költségek egy sporteseményen – Túlzó vagy indokolt kiadás? – Pulzus közvéleménykutatás

Milliárdos költségek egy sporteseményen - Túlzó vagy indokolt kiadás? - Pulzus közvéleménykutatás

A párizsi olimpia és paralimpia nemcsak a sportvilág figyelmét vonzza, hanem a közéleti viták középpontjába is került Magyarországon. Nyilvánosságra került információk szerint a köztársasági elnök és delegációja több mint 240 millió forintot költött szállásköltségekre a két esemény alatt.
A legnagyobb tételt az olimpiai időszak során egy 228 millió forintos szállás költség, bár Sulyok Tamás köztársasági elnök mindössze három napot töltött Párizsban. A paralimpia idején további 15,8 millió forintot fordítottak szállásra. Ezek az összegek különösen figyelemfelkeltőek annak fényében, hogy az események csupán néhány napig tartottak az államfő jelenlétében.
Felmerül a kérdés: vajon indokolt ekkora mértékű közpénzfelhasználás egy sportesemény kapcsán? A kormányzati képviselők rendszerint azzal érvelnek, hogy Magyarország sportnemzet, és az államfői jelenlét az ilyen eseményeken a nemzetközi kapcsolatok építését szolgálja. Ugyanakkor sokan úgy vélik, hogy a költségek túlzóak, és szükség lenne átláthatóbb költésre, különösen a közpénzek tekintetében.
Vajon a nemzetközi reprezentáció megér ennyi pénzt, vagy lenne takarékosabb megoldás is?

 

A Pulzus felhasználóitól azt kérdeztük, hogy indokolt az ilyen mértékű közpénzfelhasználás egy sportesemény alkalmával?
A válaszadók 87,8%-a szerint ez nem indokolt.

 

Töltsd le a Pulzus alkalmazást, vegyél részt kutatásainkban, és megháláljuk! Válaszaidért kapott pulzus pontjaidat, értékes nyereményekre válthatod be!
Legyél Te is véleményvezér!

A PULZUS  ®  AZ APPLIKÁCIÓ LÉTREHOZÓINAK SZELLEMI TERMÉKE, A MÓDSZER ÉS AZ ALKALMAZÁSÁVAL LÉTREJÖTT ADATOK ÉS KÖVETKEZTETÉSEK JOGOSULATLAN FELHASZNÁLÁSA TÖRVÉNYSÉRTÉS.