Az iskolakezdés előtti héten zárták be az Iványi Gábor vezette Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség által fenntartott iskolákat és egy óvodát, melyek Budapesten 280, Szegeden 150 családot érintenek. A szülők és gyerekek teljes bizonytalanságban találták magukat, mivel a legtöbb intézmény nem hajlandó fogadni szegénységben élő, sajátos nevelési igényű (SNI) gyerekeket. Ez a helyzet nemcsak a családok mindennapi életét nehezíti meg, de a gyerekek jövőjét is komolyan veszélyezteti. Az iskolabezárás ilyenkor, egy héttel az iskolakezdés előtt, súlyos felelőtlenségnek tűnik, és egyáltalán nem veszik figyelembe a gyerekek érdekeit. Nemcsak a családok, hanem maguk az oktatási intézmények és az oktatási rendszer számára is megdöbbentő, hogy nincs időben biztosított alternatíva. Az érintett gyerekeknek és szüleiknek már most komoly stresszel és kihívásokkal kell szembenézniük, ami különösen nehéz lehet az SNI-s gyerekek számára, akiknek az állandóság és a biztonság kulcsfontosságú. Ez a helyzet világosan bizonyítja arra, hogy feltétlenül szükség van egy átláthatóbb oktatási rendszerre, amely minden gyermeknek esélyt ad arra, hogy megfelelő körülmények között tanulhasson. Elfogadhatatlan, hogy családok százai maradjanak ilyen helyzetben egyik pillanatról a másikra, megfelelő tájékoztatás és támogatás nélkül. A Pulzus kutatásában most arra voltunk kíváncsiak felhasználóink elfogadhatónak tartják-e, hogy az iskolakezdés előtt egy héttel zárnak be intézményeket? A válaszadók 89,9%-a nem tartja elfogadhatónak.
Te mit gondolsz az iskola kezdés előtti intézmények bezárásáról?
Töltsd le a Pulzus alkalmazást, vegyél részt kutatásainkban, és megháláljuk! Válaszaidért kapott pulzus pontjaidat, értékes nyereményekre válthatod be!
Legyél Te is véleményvezér!
A PULZUS ® AZ APPLIKÁCIÓ LÉTREHOZÓINAK SZELLEMI TERMÉKE, A MÓDSZER ÉS AZ ALKALMAZÁSÁVAL LÉTREJÖTT ADATOK ÉS KÖVETKEZTETÉSEK JOGOSULATLAN FELHASZNÁLÁSA TÖRVÉNYSÉRTÉS.