fbpx

Életcélok – Pulzus közvéleménykutatás

Életcélok – Pulzus közvéleménykutatás

A Földön több mint 7,5 milliárd ember él, és szinte biztosan ki mondhatjuk azt, hogy két ember nem él ugyanolyan életet.
Azonban, ha azt nézzük, hogy az emberek hogyan élik, vagy próbálják élni az életüket, akkor már megfigyelhető pár jellegzetes vonás.

Vannak olyan emberek, akiknek az a céljuk, hogy minél több pénzt keressenek, vannak, akik híressé szeretnének válni, vannak, akik az egész életüket annak szentelik, hogy másokon segíthessenek, és vannak olyanok is, akik csak élik az életüket bármiféle terv vagy cél nélkül.

Felhasználóinkat arról kérdeztük, ők hogyan élik az életüket.

Legtöbben, a válaszadók 38%-a azt a választ adta, hogy van egy általános ötletük arról, hogy merre is tartanak az életben, és ehhez a tervhez próbálnak igazodni.
Az egyik végletet, miszerint van egy világos tervük, ami szerint élik az életüket, az emberek 16%-a választotta. Azok pedig akik teljesen tervezésmentesen, úgymond egyik napról a másikra élnek, a válaszadók 8%-át teszik ki.

 

A PULZUS  ®  AZ APPLIKÁCIÓ LÉTREHOZÓINAK SZELLEMI TERMÉKE, A MÓDSZER ÉS AZ ALKALMAZÁSÁVAL LÉTREJÖTT ADATOK ÉS KÖVETKEZTETÉSEK JOGOSULATLAN FELHASZNÁLÁSA TÖRVÉNYSÉRTÉS.