fbpx

A háború után csökkenhet az infláció mértéke? – Pulzus közvéleménykutatás

Surányi György egyetemi tanár, a Magyar Nemzeti Bank korábbi kétszeres elnöke szerint a kormány gazdaságpolitikájának és az MNB-nek is komoly szerepe van abban, hogy a forint árfolyama a régió többi valutájához képest is óriási mélyrepülésben van.

Bár a háború meggyorsította az inflációt, Surányi emlékeztetett, hogy az ár- és kamatbefagyasztások már tavaly ősszel elkezdődtek. Úgy véli, nem reális azt gondolni, hogy a háború véget vetne az inflációnak. Szerinte Magyarország kormánya azzal tudott volna beavatkozni a forint védelmébe, ha az uniótól kapott pénzeket nem a jegybanknál váltja be, akkor fel kellett volna értékelődnie a forintnak, erősödni kellett volna az árfolyamnak.

Azonban akkoriban azt gondolta a kormány, hogy inkább a gyengébb forint tesz jót a gazdaságnak, mert serkenti a növekedést, erősíti az exportot, fékezi az importot.

Applikációnkban arról kérdeztük felhasználóinkat, hogy véleményük szerint a háború vége, eredményezhetei-e az infláció csökkenését?

A válaszadók 25%-a szerint nem valószínű, hogy a háború végeztével az infláció csökkenne.

Szerinted mennyire valószínű, hogy a háború után csökken az infláció mértéke?

Töltsd le a Pulzus alkalmazást, vegyél részt kutatásainkban és megháláljuk! Válaszaidért kapott pulzus pontjaidat, értékes nyereményekre válthatod be!
Legyél Te is véleményvezér!

A PULZUS  ®  AZ APPLIKÁCIÓ LÉTREHOZÓINAK SZELLEMI TERMÉKE, A MÓDSZER ÉS AZ ALKALMAZÁSÁVAL LÉTREJÖTT ADATOK ÉS KÖVETKEZTETÉSEK JOGOSULATLAN FELHASZNÁLÁSA TÖRVÉNYSÉRTÉS.