Pulzus kutatások
Aranyárban épülne az M100-as gyorsforgalmi út? – Pulzus közvéleménykutatás
Lázár János bejelentése szerint az M1-es autópályát Esztergommal összekötő, 32 kilométeres M100-as gyorsforgalmi út megépítése 500 milliárd forintba kerülne. Ez kilométerenként körülbelül 15,6 milliárd forintos költséget jelent. A tervek szerint a beruházás magántőkéből valósulna meg, a közbeszerzést 2025-ben írhatják ki, és a kivitelezés legkorábban 2026 végén indulhatna.
Az összeg hallatán sokan felkapták a fejüket. Valóban ennyibe kerülhet egy kilométernyi út? Összehasonlításképpen: más európai országokban a hasonló adottságú gyorsforgalmi utak kilométerenkénti ára jellemzően 4–8 milliárd forint között mozog, különösen hegyvidéki szakaszok vagy sok alagút, viadukt esetén. Persze a költségeket befolyásolhatják a terepviszonyok, a környezetvédelmi előírások és az infláció is, de a magyar tervek így is kimagaslónak tűnnek.
Sokan úgy vélik, hogy a kiemelkedő költségek mögött nemcsak a műszaki tényezők, hanem az átláthatatlan beszerzési folyamatok, esetlegesen túlárazott szerződések is állhatnak. Mások szerint viszont, ha a beruházás valóban magántőkéből valósul meg, kevesebb terhet ró majd az állami költségvetésre, és hosszú távon megtérülhet.
Egy biztos, szükség van a régiót tehermentesítő útra, azonban a költségek indokoltsága kérdéses. A Pulzus applikációban arra kerestük a választ, hogy reális, hogy 1 km M100-as út megépítése 15,6 milliárd forintba kerül?
A válaszadók 81,7%-a szerint nem, nem reális ez a költség.
Te mit gondolsz? Reális lehet ez az ár, vagy itt is a közpénzek pazarlásának újabb példájával állunk szemben?
Töltsd le a Pulzus alkalmazást, vegyél részt kutatásainkban, és megháláljuk! Válaszaidért kapott pulzus pontjaidat, értékes nyereményekre válthatod be!
Legyél Te is véleményvezér!


English