fbpx

A 2020-as év vége – Pulzus közvéleménykutatás

A 2020-as év vége - Pulzus közvéleménykutatás

A 2020-as év vége

Az új esztendőbe lépve arról kérdeztük a felhasználóinkat, hogyan élték meg 2020-at.

A világjárvány, és az ezzel járó következmények megtették a hatásukat: a válaszadók csaknem 32%-a gondolja úgy, hogy 2020 egy szörnyű év volt, és alig várták, hogy végre vége legyen.

A legtöbben, az emberek közel 43%-a azt a választ adta, hogy sok nehézséggel járt, de összességében nem érte őket nagyobb veszteség.

Szerencsére voltak olyanok is, akik kevésbé rossz vagy akár kifejezetten jó évet tudhatnak maguk mögött, ők a válaszolók 24%-át teszik ki.

Amennyiben a korcsoportok szerinti bontást nézzük, a 60 év felettiek kevésbé tartották átlagosnak az elmúlt évet, valamint a fiatalabb korosztályokhoz képest nagyobb arányban mondták azt, hogy pocsék volt a 2020-as év, emellett pedig mindössze 1% mondta azt, hogy jó évet zárt.

 

A Pulzus  ®  az applikáció létrehozóinak szellemi terméke, a módszer és az alkalmazásával létrejött adatok és következtetések jogosulatlan felhasználása törvénysértés.