fbpx

A környezettudatosság és a környezetbarát termékek – Pulzus közvéleménykutatás

”Öko”, ”bio”, ”zöld”, ”újrahasznosítható”, és számos egyéb címkével találkozunk a környezetbarátként feltüntetett termékeken.

Egy termék környezetbarát tulajdonságát azonban igen nehéz megállapítani, figyelembe kell venni a gyártás módját, a csomagolását, használat módját, továbbá a használat utáni sorsát is. Ezen kívül egy termék öko minősége jórészt a többi “helyettesítő termékhez” viszonyítva értelmezhető, hiszen kifejezetten kevés olyan termék van, amely nem használ nyersanyagot, vagy nem kell szállítani.
Ma már minden cég azzal akar kitűnni, hogy termékei öko, vagy bio termékek.

Egyes szakemberek szerint, bár világszerte egyre növekvő számú, valóban környezetbarát cég mellett, a ”zöldmosás” jelenségével is találkozhatunk. Vagyis gyakran álzöld reklámokkal, ‘zöldrefestett’ termékekkel is szembe találhatjuk magunkat, ugyanis bizonyos cégek zöldebbnek tüntetik fel magukat a valóságosnál.
A környezetbarát termékek kiválasztása nem könnyű, hosszú döntési folyamat és mérlegelés eredménye, amely a hétköznapok során megnehezíti a dolgát még a rutinosabb környezetbarát vásárlónak is.
Kíváncsiak voltunk, hogy a Pulzus alkalmazást használók mennyire bíznak a környezettudatos termékeken feltüntetett jelzésekben?

Válaszadóink csaknem 36%-a nyilatkozott úgy, hogy bár nem bízik a jelzésekben megveszi azokat a termékeket, amelyek el vannak látva ilyen címkével, 29% részletesen utánanéz a jelöléseknek, és a kutatásban résztvevők 19%-a egyáltalán nem foglalkozik a jelölésekkel.
Te mennyire hiszel az ilyen jelzésekben?

Töltsd le a Pulzus alkalmazást, vegyél részt kutatásainkban és megháláljuk! Válaszaidért kapott pulzus pontjaidat, értékes nyereményekre válthatod be!
Legyél Te is vélemény vezér!

 

 

A PULZUS  ®  AZ APPLIKÁCIÓ LÉTREHOZÓINAK SZELLEMI TERMÉKE, A MÓDSZER ÉS AZ ALKALMAZÁSÁVAL LÉTREJÖTT ADATOK ÉS KÖVETKEZTETÉSEK JOGOSULATLAN FELHASZNÁLÁSA TÖRVÉNYSÉRTÉS.