Régóta megy a vita arról, hogy praktikus-e a 8 órai iskolakezdés.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és az Adom Diákmozgalom is támogatná a 9 órai iskolakezdést, ami a szakemberek szerint is fokozná a diákok teljesítményét.
A fizikai jólléten túl a dugók is csökkennének, és összességében reggelente kevesebb lenne a stressz és a kapkodás a családokban.
Az alsóbb évfolyamosoknál maradhatna a 8 órai kezdés, a kisebb diákokat ugyanis még a szülők viszik iskolába. A középiskolások többsége viszont már önálló, a csúsztatott iskolakezdéssel pedig a tömegközlekedési eszközök zsúfoltsága is csökkenthető lenne.
Egyetlen hátulütője volna, mégpedig az, hogy a diákok így később végeznek, kevesebb idejük jut a házi feladatra, azonban, ha az órai jelenlét hatékonyabb, akkor az otthoni tanulásra is kevesebb szükség van, továbbá a bejárósoknak sem kellene olyan korán elindulni otthonról.
A Pulzus app-ban most az iskolakezdéssel kapcsolatban kérdeztük a felhasználókat.
A válaszadók 51%-a minden iskolában támogatná, hogy későbbi időpontban vegye kezdetét az oktatás. 24% a kérdőívet kitöltőknek gondolja úgy, hogy csak a felsőbb tagozatos, illetve középiskolás diákok számár volna ez a megoldás hasznos.
Te támogatnád a 9 órai iskolakezdést?
Töltsd le a Pulzus alkalmazást, vegyél részt kutatásainkban és megháláljuk! Válaszaidért kapott pulzus pontjaidat, értékes nyereményekre válthatod be!
Legyél Te is vélemény vezér!
A PULZUS ® AZ APPLIKÁCIÓ LÉTREHOZÓINAK SZELLEMI TERMÉKE, A MÓDSZER ÉS AZ ALKALMAZÁSÁVAL LÉTREJÖTT ADATOK ÉS KÖVETKEZTETÉSEK JOGOSULATLAN FELHASZNÁLÁSA TÖRVÉNYSÉRTÉS.