fbpx

Szükség van 104 millió forintos öltözőre a bajóti futballpálya mellé? – Pulzus közvéleménykutatás

Szükség van 104 millió forintos öltözőre a bajóti futballpálya mellé? - Pulzus közvéleménykutatás

A Bajtót Szikra SE a tavalyi 2022/2023-as szezonban is a tabella alján állt, a megyei harmadosztályban, azonban akkor még minden mérkőzésüket tisztességgel lejátszották. Az őszi szezonban még egy mérkőzésére sem tudott kiállni a Komárom-Esztergom vármegyei község, Bajót futballcsapata az említett megyei harmadosztályban. A pályát teljesen elhanyagolták benőtte a gaz, a sporttelep viszont munkásoktól hangos. 104 millió forintos tao-támogatásból épül öltöző a bajóti futballpálya mellett. Tóth Zoltán, a falu polgármestere úgy nyilatkozott: – „Tíz éve küzdünk azért, hogy legyen egy sportöltözője a falunak. Sajnos pont most egy mély völgybe került a csapat, de ezt át fogjuk hidalni, és menni fog tovább minden a maga medrében. Ezen dolgozik mindenki a faluban” A Pulzus applikációt használókat arról kérdeztük, hogy vajon a Komárom-Esztergom vármegyei község, Bajót futballcsapata számára szükséges-e 104 millió forintos öltöző? A válaszadók 70,7%-a szerint nincs szükség öltözőre, hiszen a futballpálya is használhatatlan.

Szerinted szükségük van ilyen drága öltözőre?

Töltsd le a Pulzus alkalmazást, vegyél részt kutatásainkban, és megháláljuk! Válaszaidért kapott pulzus pontjaidat, értékes nyereményekre válthatod be!
Legyél Te is véleményvezér!

A PULZUS  ®  AZ APPLIKÁCIÓ LÉTREHOZÓINAK SZELLEMI TERMÉKE, A MÓDSZER ÉS AZ ALKALMAZÁSÁVAL LÉTREJÖTT ADATOK ÉS KÖVETKEZTETÉSEK JOGOSULATLAN FELHASZNÁLÁSA TÖRVÉNYSÉRTÉS.