English
A június világszerte a Pride, azaz az LMBTQ+ közösség önbecsülését, méltóságát és egyenlőségét hirdető mozgalom ünnepi időszaka. Ebből az alkalomból a Pulzus alkalmazásban tematikus kérdőívekkel igyekszünk majd felmérni felhasználóink véleményét, és honlapunkon heti rendszerességgel megjelenő cikksorozatunkban elemezzük az összegyűjtött adatokat.
Infó sarok: Mit jelképez a szivárványszínű zászló? A meleg közösségek jelképe nagyon sokáig a rózsaszín háromszög volt, mivel a háború idején ezzel bélyegezték meg a nácik a homoszexuálisokat a koncentrációs táborokban. Ám ezt a szimbólumot áthatotta és idővel megmérgezte az elnyomás emléke, ezért az 1978-as San Franciscó-i felvonulásra a befolyásos meleg véleményvezér, Harvey Milk felkérte Gilbert Bakert, hogy találjon ki egy új, pozitívabb motívumot, amely az „új homoszexuális öntudatot és szabadságot” sugározza. Bakerre a zászló összeállításakor hatást gyakorlotak a hatvanas évek szabados gondolkodású hippimozgalmának vibráló színei, és Judy Garland valamint a Rolling Stones dalai. Az eredeti zászló nyolcszínű volt, ennek hatszínű változata lett a ma is ismert Pride-jelkép. Az egyes színek az alábbi jelentéseket hordozzák:
A szabadsághoz vezető út
1960-as évekig szerte a világon olyan homofób jogrendszerek voltak érvényben, amelyek a homoszexualitást bűncselekménynek és mentális betegségnek tekintették, a tetten érteket pedig börtönbüntetéssel, elektrosokk-terápiával, lobotómiával (homloklebeny-metszéssel), egyéb kényszergyógykezelésekkel és akár kasztrációval is sújtották. Ezért a meleg közösségek általában az alvilág által működtetett bárokban és szórakozóhelyeken tudtak csak titokban összegyűlni és szabadon, társadalmi megítélés nélkül időt tölteni egymással.
Egy ilyen biztonságos közeg volt a New York-i Stonewall Inn, amely 1969. június 28-án egy akkoriban mindennaposnak számító rendőri rajtaütés színterévé vált. Ahogy minden ilyen esetben tették, az erkölcsrendészeti osztag felsorakoztatta a bárban található összes embert, majd eljárás szerint megindult a vendégek személyazonosságának ellenőrzése. A nőknek öltözött férfiak nemét a mósdóba egyesével kísérgetve igyekeztek ellenőrizni, hogy a nemükkel ellentétesen öltözötteket azonnal letartóztathassák. Ám ekkor a közösség tagjai elkezdtek tiltakozni a megalázó bánásmód és az egyre inkább elharapódzó rendőri brutalitás ellen. Mivel a rabszállító kocsik késtek, a rendőrök az utcára vezényelték az embereket, ahol más szimpatizánsok és bámészkodók is csatlakoztak hozzájuk, így egyre nagyobb lett a tömeg és a zűrzavar. Végül az egész lázadásba és több napos egyenjogúságot követelő felvonulássorozatba torkollott, ezzel elindítva a melegjogokért küzdők utcára vonulásának hagyományát.
Szégyen helyett büszkeség
A Stonewall-lázadásokig a homoszexualitás teljes mértékben tabunak számított. A meleg közösség tagjai kettős életet élve, szégyenfoltként takargatták identitásukat, és rettegtek attól, hogy az életük tönkremegy, ha kiderül a titkuk. Amíg a társadalmi megítélés alappillére, hogy a homoszexualitás egy „döntés” vagy egy „aberráció”, amit ki kell nevelni vagy el kell távolítani a lakosságból, addig esélytelen az elfogadás felé mozdítani a közvéleményt, hiszen mindenki félti az életét büntetésvégrehajtástól. Jó lenne azt mondani, hogy ez a megítélés mára gyökeresen megváltozott, de sajnos még mindig vannak olyan egyének és csoportok, akik az ötven évvel ezelőtti homofób társadalmi eszméket vallják.
A lázadások azonban annyiban sikeresek voltak, hogy megtörték a csendet, felszínre buktak az addig teljes elnyomásban élő emberek nehézségei, és elindult az informálódás nyomán az empátia kialakulásának hosszú folyamata világszerte. A kezdeti feldúlt lázadások a mozgalom nemzetközi vezetőinek értő keze alatt átgondolt, békés, a non-konfrontatív ismeretterjesztést előtérbe helyező legális demonstrációkká váltak. Központi eszméjük a szégyenen és a tagadáson túlmutató önazonosság, méltóság és büszkeség lett, és egy olyan társadalomért küzdenek, amelyben az egyénnek nem kell büntetéstől tartania azért, mert felvállalja az identitását mások előtt.
Heti kutatás
A Pride hónap második hetében az alábbi kérdéseket tettük fel a Pulzus alkalmazásban:
• Ha az utcán azt látod, hogy azonos neműek megcsókolják egymást, megbotránkozol?
• Ha (hipotetikus) gyermeked az óvodában összebarátkozik egy másik gyerekkel, akinek azonos neműek a szülei, mit teszel?
• Ha (hipotetikus) gyermeked megosztaná veled, hogy az LMBTQ+ spektrum valamely csoportjába tartozik, hogyan reagálnál?
Az első és a harmadik kérdés eredményeit összevetve láthatjuk, hogy mennyiben tér el a válaszadók megítélése akkor, ha idegeneket látnak az utcán, vagy ha beleképzelik magukat egy érintett szülőjének a helyzetébe:
Az eredményekből jól látszik az a kettős mérce is, ami az azonos nemű nők közti homoszexuális kapcsolatot övező toleranciát élesen elválasztja az azonos nemű férfiak közti homoszexuális kapcsolatra vonatkozó előítéletességtől. A társadalom valamiért jobban tolerálja a leszbikusságot, mint a meleg férfiakat.
Az alkalmazásban lefolytatott közvéleménykutatás részletes eredményeit az alábbi diagramokon tekinthetitek meg.
Ha az utcán azt látod, hogy azonos neműek megcsókolják egymást, megbotránkozol?
Jövő héten újabb tematikus kérdésekkel és elemzéssel várunk titeket, tartsatok velünk!
Töltsd le a Pulzus alkalmazást, vegyél részt kutatásainkban és megháláljuk! Válaszaidért kapott pulzus pontjaidat, értékes nyereményekre válthatod be!
Legyél Te is véleményvezér!
A PULZUS ® AZ APPLIKÁCIÓ LÉTREHOZÓINAK SZELLEMI TERMÉKE, A MÓDSZER ÉS AZ ALKALMAZÁSÁVAL LÉTREJÖTT ADATOK ÉS KÖVETKEZTETÉSEK JOGOSULATLAN FELHASZNÁLÁSA TÖRVÉNYSÉRTÉS.