Júniusban fogadták el azt a törvénymódosítást, melynek keretében a kormány a korábbi 120 ezer forintról kétmillióra emeli az éves pilótaképzési hatósági engedély árát. Ekkora összeget kér az állam azért, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) alá tartozó légügyi hatóság évente meghosszabbíthassa egy cég pilótaképzési engedélyét. A soha korábban nem látott és nem tapasztalt tizenhétszeres díjemelés a magyarországi pilótaképzéssel foglalkozó szervezetek szerint teljesen ellehetetlenítette az üzletágat. A törvénymódosítás ráadásul az elmúlt időszakra is kiterjed: szeptember végéig fél évre visszamenőleg a pilótaképzéssel foglalkozó cégeknek be kell fizetniük az áremelésből fakadó díj különbözetét is. A Lázár János által irányított ÉKM a pilótaképzési engedély árának emelésén túl a repülőorvosok éves felügyeleti díját is drasztikusan megemelte: ezen túl a korábbi 60 ezer forint helyett kétmillió forintot kell fizetni. Az orvosi alkalmassági vizsgálat kötelező a pilótaengedély megszerzéséhez, de a már gyakorló pilótáktól is elvárt. A 40-60 év közötti pilóták esetében félévente van szükség ilyen alkalmassági vizsgálatra. A 60 év feletti pilóták esetében negyed évre adják ki az orvosi engedély érvényességét. Ilyen engedélyt kizárólag csak a repülőorvosok állíthatnak ki. Ezek a vizsgálatok pillanatnyilag alkalmanként 20-30 ezer forintba kerülnek, de várható, hogy az összeg jelentősen megemelkedik majd. A Pulzus applikációjában arról kérdeztük felhasználóinkat, hogy vajon szerintük a kormány célja ezzel az intézkedéssel az iparág ellehetetlenítése. A megkérdezettek 56%-a azt a választ adta, hogy igen, hiszi, hogy a kormány célja a drasztikus áremelésekkel az iparág ellehetetlenítése. 13,6% van az ellenkező véleményen. Szerintük nem ez a cél áll a kormány áremelése mögött. A válaszadóknak a 28,5%-a érezte úgy, hogy nem tudja megítélni a kérdést. A pilótaképzések esetében is drasztikus áremelkedéseket várhatunk, ugyanis feltételezhető, hogy a cégek az áremeléseket tovább hárítják majd, nem nagyon lesz más választásuk, mint a szolgáltatásaik drágítása. A Közlekedési és Építési Minisztérium azt nyilatkozta, hogy a díjemelésről szóló javaslat a „légiközlekedés biztonsága érdekében” született meg. A 24.hu arról számolt be, hogy olyan cégek is vannak, akik már azt fontolgatják, hogy inkább külföldre telepítik a tevékenységüket, ahol az engedélyek továbbra is jóval olcsóbbak, mint hazánkban.
Neked mi a véleményed erről? A kormány célja ezzel az intézkedéssel valóban az iparág ellehetetlenítése?
Töltsd le a Pulzus alkalmazást, vegyél részt kutatásainkban, és megháláljuk! Válaszaidért kapott pulzus pontjaidat, értékes nyereményekre válthatod be!
Legyél Te is véleményvezér!
A PULZUS ® AZ APPLIKÁCIÓ LÉTREHOZÓINAK SZELLEMI TERMÉKE, A MÓDSZER ÉS AZ ALKALMAZÁSÁVAL LÉTREJÖTT ADATOK ÉS KÖVETKEZTETÉSEK JOGOSULATLAN FELHASZNÁLÁSA TÖRVÉNYSÉRTÉS.